Kedves munkatársam Conrad, akiről az előző postban már volt szó meggyőzött, hogy ha már itt vagyok Londonban, miért ne ismerkednék meg a londoni underground színe javával, a modern társadalom pszichés torzulásainak kicsúcsosodásával, egy fetisiszta buli keretében a TG nevű helyen?
A TG (Torture Garden) azon kedves fiatalok és öregek számára nyújt ismerkedési és kapcsolódási teret, akik felismerték, elfogadták, illetve belenyugodtak abba, hogy számukra a szexualitás mint olyan nem merül ki a hagyományos férfi-nő interakcióban, vagy urambocsá egyáltalán semmi köze nincs is ahhoz. Értelmezésem szerint ezt a tág csoportot próbálja meg magába foglalni a "fetisizmus", amelynek így értelemszerűen számtalan variácója létezik, hisz ahány emberpéldány, annyiféle torzulat.
Prakash barátommal (jobbra) meglátogattuk hát Conradot szerény hajlékában, aki készségesen beöltöztett minket olyan ruhákba, amikről soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is magamra fogom aggatni őket. Mint látjátok, vagy lehet hogy nem, Conrad egy gladiátorrá, én egy harctérről visszatérő katonává, Prakash pedig isten tudja mivé alakult hiphopp át. A képen nem látszik, de bőrgatya van rajtam, aminél kényelmetlenebb szerelést évtizedek gondos tervezőmunkájával sem tudnék megalkotni. Az ok, amiért beöltöztünk egyszerű: utcai viseletben nem engednek be a klubba. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a klubb nem titkolt célja az, hogy a "normális" világtól egy totálisan eltérő alternatív valóságot teremtsen átmenetileg, amiben minden, ami a normál életben megvetendő, furcsa, elítélendő lenne, ezen keretek között teljesen természes legyen. A fenti kép készültekor még nem sejtettem, hogy ezt milyen sikerrel képes megvalósítani.

A karácsonyi bulitól még harmadnapos, az előző napi kocsmázástól még másnapos voltam, így nem éreztem elsöprő energiát magamban a bulihoz. De már nem volt visszaút, Morpheus hívta a taxit, és eliramodtunk a Kings Cross St Pancras mellett elterülő, ipari komplexumnak kinéző objektum felé.

Korán érkeztünk, 11 körül, így még csak egy-két figura lézengett fel s alá. Mivel úgymond mindenre fel vagyok készülve, nem találtam semmi különöset abban, hogy emberek bőrszerkóban vannak, némelyikük viszonylag hiányosan öltözve. Szóval gondoltam túlzott egy kicsit a Conrad azzal, hogy ez egész mennyire arcleejtős lesz.
Aztán szépen lassan, fokozatosan kezdett megváltozni a színhely. Először is megtelt, de nagyon, és minél később érkezett az illető, annál furcsább volt. Az először látott bőralsógatya már szinte snassz utcai viseletnek hatott ahhoz képest ami jött. Nők, férfiak, és minden, ami ezek közt elképzelhető. Olyan szintű kavalkádja volt a nemeknek, hogy magam is kezdtem már megkérdőjelezni, hogy akkor én most mi is vagyok. Ez már magában elég lett volna nekem, de ez semmi nem volt ahhoz képest, ahogyan ez a széles spektruma nemeknek kapcsolatot teremtett a spektrum egyéb részeiből származó egyeddel, egyedekkel. Volt egy szoba, ami különféle szexuális interakciók kivetelezésére szolgált. A teljességgel igénye nélkül: egy ketrec, amibe beülhetsz, egy másik ketrec, ahova felkötöztetheted magad, egy libikóka, aminek a padkából rudak állnak ki, padok amikre ráfekhetsz hassal, várva hogy valaki rásózzon egyet a seggedre, egy tükörkoporsó lyukakkal, amibe ha befekszel akkor látod magad, és a lyukakon keresztül bárki benyúlhat és megfoghata, megcsípheti, megakármizheti bármidet, hogy férfi vagy nő, nem tudhatod.
Persze ennek a szobának a léte nem jelentette azt, hogy ez bárkit is a legcsekélyebb mértékben korlátozott volna hogy akárhol ahol rájön a szükség ne tette volna meg ugyanezeket. Nem, én nem próbáltam ki egyik segédeszközt sem, valahogy nem éreztem rá késztetést.
Aztán következett az est "fénypontja", amit sajnos nem voltam képes végignézni, de mások elmondása alapján nagyjából rekonstruáltam az eseményeket, úgyhogy nagy örömötökre meg tudom osztani veletek. Szóval a performansz a főterembe kapott helyet, ahol épp valami hard housra roptam ezerrel, elég jó hangulatban voltam, úgyhogy gondoltam ha már itt vagyok megnézem. Ez a szándékom hamarosan elillant. Az történt ugyanis, hogy egy zombi kinézetű férfi, és egy távolkeleti kinézetű nő öklömnyi méretű horgonyokat szúrtak a hátukba, majd ezeknél fogva a levegőbe húzták őket. Tartott egy-két percig, míg realizáltam, hogy semmi más nem tartja őket ott fent a levegőben, mint az a pár négyzetcentiméternyi bőr ami a horgonyok átfognak. Lógtak, mint a tehetetlen bábok, a horgok körül pedig elkezdett terjedni a vér. Ezen a ponton hagytam el a termet, mint utóbb kiderült, meglehetősen bölcsen. Ezután ugyanis elkezdtek ütközőset játszani, majd miután már ezt sem találták elég szórakoztatónak, a férfi hasonló méretű horgokat szúrt a térdébe is, és miután ezzel megvolt, kivette a horgokat a hátából, így csupán a térdbőre tartotta a levegőben. Ez állítólag már a tapasztaltabb rókáknak is sok volt, csak a leghárdabb kór maradt a teremben. Hát, aki fetisiszta klubba megy, ne lepődjön meg az ilyesmin ugye, ez egész egyszerűen a fetisizmus mazochista ágának reprezentálása volt.
Hát, nagyjából ennyi. Több szempontból is örülök, hogy eljutottam ide: először is most már  tökéletes biztonsággal állíthatom, hogy semmiféle fetisiszta hajlamom nincs. Azt is biztosan állíthatom, hogy heteroszexuális vagyok, és a férfi nemhez tartozónak vallom magam. Nem akarok senkit a szolgámmá tenni, nem akarok senki elfenekelni. Talán egyedül a kötözős részen gondolkodtam el, amit végtelen gondossággal, mondhatni művészien viteleztek ki, hogy az nem lehet rossz. Persze eddig sem voltak ilyen irányú kétségeim, de a megerősítés sosem árt. De ami valamivel mélyebb tanulságot hordozott magában az a végtelen sokszínűséggel való újfenti találkozás. Itt Londonban egyébként is a világnézeted folyamatos újragondolására vagy kényszerítve, ha nem minden idődet a lakában töltöd, de ez itt most többszörösen jelen volt. Jóval tágabb horizontja van az emberi létezés módozatainak, mint azt régebben gondoltam, a normalitásnak nevezett vékonyka réteg alatt hatalmas mélységek tátonganak. Hogy melyik az "eltévelyedett", azt nem tudom, hiszen a "normális" társadalom sem tűnik egy cseppet sem normálisabbnak ennél. És akkor már ez tulajdonképp őszintébb, hiszen felvállalja, hogy nem normális, nem próbál úgy tenni, mintha az volna. Persze lehet, hogy mindez nem így van, lehet hogy egyszerűen csak a társadalom betegeinek gyűjtőhelyén buliztam egyet. De ha összehasonlítom egy "normális" bulival, ahol részegen esnek egymásnak az emberek, és kinézik azt, aki úgymond nem oda való, akkor mégis inkább ezt választom, még ha nem is vagyok fetisiszta.