Úgy érzem némi magyarázattal tartozom. Nem egészen így terveztem a lelépést, de végül ilyen angolosra sikeredett. Többeteknek már elmeséltem, néhányan viszont még nem tudjátok, úgyhogy álljon itt a sztori.

Jan. 22., hétfő: Kaptam egy levelet egy Barry nevezetű ürgétől, aki azt írta, hogy megtalálta az adataimat egy ilyen munkaközvetítő portálon, és van itt egy munka ami valószínűleg passzolna hozzám.

Jan. 23., kedd: Kiderült, hogy tetszenék az ügyfelének, viszont neki rögtön kéne egy ember. Megbeszéltük, hogy nyélbe ütünk egy telefonos interjút. Ezután hallgatás.

Jan. 24., szerda: du. 2 körül jött egy levél, hogy akkor mindjárt felhív az ügyfél, tudnék-e telefonközelbe lenni? Tudnék. 1,5 óra múlva kb. fel is hívott, beszéltünk kb. fél órát. Azt mondta, hogy a CV-m, és a beszélgetés alapján mindenképpen nekem szeretné adni az állást, viszont neki jövő héttől már kéne a teljes csapat. Biztosra viszont nem mondja, hogy felvesz, mert személyes interjú nélkül ez egy kicsit rizikós. Hm. Negyed óra beszélgetés után azt mondta, hogy ok, most már folytathatjuk magyarul is, látja, hogy az angollal nem lesz problémám :D

No. Dilemma. Menjek vagy ne? Mivan ha kimegyek ozt mégse vesz fel? Vesztek egy csomó pénzt (repjegy), diplomám sem lesz még kéznél, meg ráadásul senkitől nem búcsúztam még el... Na de mondom faszom, akimeraznyer meg ilyesmi, kimegyek én azt lesz ami lesz. Új repjegy: MALÉV, 30 rugó. Nem baj, úgysem utaztam még a malévval biztos egészen más mint a fapados.

Jan 25., csütörtök: Na ma vajon mit kezdjek magammal? Melyik dologgal kezdjem a 658 milliárdból? Ok. Először is venni kell egy öltönyt, mert hogy az nincs. Ebben hálistennek segített Zsuzsi (pedig ráadásul még beteg is volt), nélküle valószínűleg ezen a ponton kudarcba is fulladt volna a projekt (köszi Zsuzsi még1x!). Aztán csomagolás, de ebben már van rutinom, kb. 15 kilóba összeraktam mindent ami kell. Jó persze néhány apróság otthon maradt, de hát seráfütty. Este nagy sírás-rívás, nem örül senki, hogy elmegyek, ne menjek, vagy ha ki is megyek, azonnal jöjjek vissza. Hát, ami azt illeti én sem érzem 100%-os bizonyossággal, hogy normális dolgot cselekszem-e.

Jan 26., péntek: Eljött az utazás napja. Reggeli, aztán diótörés, mert anyámék diót követeltek, aztán a pakolás véglegesítése, ilyesmik. Ja és egész nap várakozás az emailre, amiben megerősítik, hogy tényleg menjek interjúra hétfőn. Sokat nyomogattam a getnewmail gombot, nem voltam túl nyugodt na. Aztán megjött, huh, mégse hiába megyek ki. A gép 16:30-kor indul, fél3-ra már kint vagyunk Ritussal, kvzgatunk, beszélgetünk, szomorkodunk. Az öltönyben vagyok, amiben állítólag végtelenül természetellenesen mozgok. Ezt el tudom képzelni. Aztán repülés, 20km magasságban -55 fokban, 800 kmperórás sebességgel. Londonban, Gatwick, nagy buzi reptér, a terminálok közt kis vonat szerű lények közlekednek. Nagy meglepetés, először vagyok inglisszpíking országban, és értem a feliratokat, wow.
Na aztán nagynehezen elvergődtem a London Bridge-ig ahol Norbi várt rám, onnan jegy nélkül elvonatoztunk Greenwichbe (úgy kell ejteni, h grenics, de h mé?) ahol várt rám anyukám finom kajával.

Szombat: megfázás kúrálása. kinemmozdulás.
Vasárnap: elmerészkedtem a munkahelyig, hogy lássam hétfőn hova kell menni interjúra.

Jóéjszakát.